Műbírálatok


Füstvirág

Széljegyzetek Urbán F.Gábor verseskötetéhez 

(Megjelent az Életjel Irodalmi élőújság 4. évkönyvében, 1983 -303. oldal)

      Egyéni hangja eléggé jól kitetsző, fiatal költőről lévén szó egyenesen erény az a minden oldalról, helyről, ugyanarra a pontra, a keresett válaszra irányuló homogenitás, ami az egész kötet ütőerejét képezi. Kisebb motívum-kisérletezései után is visszatér alapproblematikájához, melynek formulája a távlat: visszanyúl a korba ahol még az ember hiányzott, mintegy összevetve azzal a korral, ahol már az emberiesség hiányzik. A valóság tanulmányozásának meglepő formája ez! A Ballada című versében valami ősi létformálódást ragad meg, amelynek állapotától , úgy tűnik, a költő szerint, nem sokban térünk el. A jelenbe hozza, ám nem a múltat, de az ősit, a kezdet kezdetét, mit sem törődve a közbeeső korokkal.

      Tömör, mozaikszeru verseiben a valóság bénító erejét igyekszik megragadni, s nem látja a kiutat közben. Bár nem valószínű, hogy saját tétlenségéről volna szó, inkább talán a környezetéből fölszívott érzéki sajátságról. Ezt fejezi ki a néma Néma kiáltás című verse, mely talán tiltakozásra, fölhívásra buzdítana, de valami tétlenségre itélő, gátló hatás mégis erővel tartja vissza a némán kiáltozót, a lélek belső átállásának veszélyét hordozva magában, hiszen nem tudni: "Vajon nyomtalanul gyógyulnak / Odabenn a sebek" ...

      Egy bizonyos ponton nem tud túljutni, valami visszatartja a mozgástól, visszarettenti a tettől, a változás alapfeltételétől, s ez a mozdulatlanságba dermedt létezés már megint egyenlő az ősállapottal, illetve egy megmagyarázhatatlannak tűnő világ furcsa történéseivel szemben gyámoltalan kiszolgáltatottsággal (lásd: Õsállapot c. versét)  

      Az Üresség című költeményében már a tétlenséget akaró , a valóságos folyamatok elől önként elzárkózó s ily módon emberi lényegétől megfosztott egyén e főbenjáró bűn-szerep vállalásáért kijáró totális destrukciójára mutat rá egyetlen költői döbbenetben . "Spanyolfalad mögött / A semmi vetkőzik meztelenre", írja.

      A Fal című versében a már különben klasszikus vándormotívum villan föl abban a végképp elidegenedett , adaptálódott formájában , melyben a "kihült" betonkörnyezet embere még egyáltalán a fönnmaradásra képes. Hogy mégse hagyjon bennünket magunkra minden remény nélkül, a derűlátás mesterkélt lehetőségét sejtetve "színes szemüveget" ajánl, tán megmutatkozik a világból valami rózsaszín is (lásd: Borúlátás). Ez is megoldás, de valljuk be, nem az igazi. Sokkal szimpatikusabb irányt mutat a Kék vers, mely az érzelmek ingoványából  hüvös és mentő ésszerűséggel vezet ki.

      A modern művészet immanens fejlődésének is könyörtelen következménye , egyszersmind követelménye a társadalmi létben létrejövő és egyre nagyobb méreteket öltő elidegenedés ábrázolása. Itt már nem is a tragikumról van szó , hanem valami tragikumon fölüliről, kívüliről. Mert a tragikum az emberi viszonyok eredménye lehet; az elidegenedés az emberi viszonytalanságoké. Ennek tudatosulása Urbán F. Gábor költészetéből jól kivehető. Következő kötete talán már a helyes okozati viszonyok földerítése jegyében fogan, s legalább részlegesen feleletet ad arra is: hogyan lehet világunkat elviselhetőbbé tenni.

 

Pintér Antal

(Képes Ifjúság, 1982. február 24.)